A magyar kormány Határtalanul programjának a címe jutott eszembe azokat a felvételeket látva, amelyeket január 1-jén készítettek a magyar–román határállomásokon. Őszinte öröm látszott mindenkin: mindkét nemzet határőrei és a schengeni övezeten belüli szabad átjárást ezen a határszakaszon is megtapasztaló utasok nagy sikerként élték meg, hogy Románia (Bulgáriával együtt) végre igazi uniós tagállammá vált. Gyakorlatilag ezzel a lépéssel valósulhat meg maradéktalanul az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgásának alapszerződésben is rögzített elve. Tavaly közel 2 millió ember nem abban a schengeni országban dolgozott, ahol lakott, s naponta több mint 3,5 millió ember kelt át a schengeni országhatárokon. S legyünk őszinték magunkhoz, a magyarok ugyan nemigen nyitottak cukrászdát Bécsben, fél Burgenlandban és Ausztria számos síparadicsomában jelen vannak, nemcsak munkavállalóként, hanem kisebb és nagyobb vállalkozások vezetőiként, sőt tulajdonosaiként is. Mindez nem lenne lehetséges Schengen nélkül.